Blog


Az esküvői ültetési rend tervezése

Az esküvői ülésrenddel kapcsolatos alapvető kérdések

Mielőtt hozzákezdenétek a részletekbe menő tervezéshez, az alábbi szempontokat érdemes tisztázni.
Vegyük elsőként a legalapvetőbb kérdést.

Miért van szükség esküvői ülésrendre?

Aki valaha járt már olyan esküvőn vagy lagziban, ahol bármiféle előzetes ülésrend nélkül várták a vendégeket, az sejtheti, miért olyan fontos ez. Még konkrét ültetési rend esetén is előfordul, hogy a vendégek tanácstalanul bolyonganak az asztalok között, a helyüket keresve. Ha pedig senkinek nincs kijelölt helye, általában teljes a káosz. Ez egyedül akkor működhet, ha olyan, kifejezetten szűk körű esküvőről van szó, ahol a vendégek zöme ismeri egymást - ez azonban elég ritka eset.

Az ültetési rend tábla és ültetőkártya segítségével történő kijelölése azzal jár, hogy a vendégek érzik, személy szerint is várjátok őket. Megelőzi a vitákat, hogy ki hova szeretne ülni, és lehetővé teszi, hogy az ültetés gyorsan, zökkenőmentesen, jó hangulatban történjen.

A vendégek száma és a helyszín

Az ülésrend tervezésekor a vendégszám jelenti az egyik kiindulópontot, hiszen ettől függ, mekkora befogadóképességű helyszínre lesz szükség. Tehát addig, amíg nem tudjátok, pontosan hány vendég lesz jelen, nincs értelme elkezdeni az ültetési rend tervezését.

A helyszín nagysága és jellege a másik alapvető körülmény az ülésrend kialakításához. Nyilván ez a vendégszám függvényében kerül kiválasztásra, de akkor sem mindegy, hogy a létszámhoz képest bőven van hely, vagy csak szűken férnek el az asztalok.

Ebből a szempontból külön kategóriát jelentenek a kültéren tartott esküvők és lagzik. Az ültetési rend a kertben vagy szabad téren azért is alakítható ki könnyebben, mert a helyszín határai általában tetszés szerint kitolhatók. Ugyanakkor érdemes úgy készülni, hogy ha az időjárás olyan, legyen egy B terv, vagyis egy fedett terület, ahová behúzódhat a násznép.

Ültetési alakzatok és az asztalok elrendezése

Az esküvők, lakodalmak esetében a két fő asztaltípus, ami a legnépszerűbb, a körasztal és a táblaasztal. Az, hogy melyik az ideális, általában a helyszín mérete, tagoltsága, a vendégek száma, illetve a menyasszony és a vőlegény szándéka dönti el.

Körasztalos ültetés

A körasztal modern megoldásnak számít. Ideális a 8-10 személyes körasztalos ültetés, ennél nagyobb asztaloknál már csak a közvetlenül mellettük ülővel tudnak beszélgetni a vendégek.

A körasztalok előnye, hogy megjelenésük és összhatásuk a térben nagyon látványos. Ugyanakkor a dekoráció, például az asztali virágdíszek is jobban érvényesülnek rajtuk.

Hátrányuk viszont, hogy nagyobb asztalok esetén a távolabb és a szemben ülők már nem tudnak beszélgetni egymással. További hátrány lehet, hogy mindenképpen lesznek olyanok, akik háttal ülnek a tánctérnek vagy a főasztalnak.

Táblaasztalos ültetés

A négyszögletes táblaasztaloak a hagyományos, jól bevált vonalat képviselik. Alakjukból adódóan helytakarékosabbak, mint a körasztalok, ami helyszűke esetén nagy segítség lehet. Előnyük, hogy az egymással szemben ülők is tudnak beszélgetni, emellett többféle alakzatban is elhelyezhetők a térben.

Néhány példa:

  • szólóban
  • U-alakban
  • fésűs
  • vagy táblás elrendezésben.

Néhány különleges tipp, amivel igazán emlékezetessé tehetitek az esküvőtöket

Az ideális ülésrend mellett arra is figyeljetek, hogy számotokra is kiemelkedjen ez a nap a hétköznapok sorából. Dobjátok fel ezt a különleges napot az általunk kínált szolgáltatások valamelyikével - vagy akár mindegyikével. Legyen szó:

  • egy exkluzív, minőségi kínálatot nyújtó kávébárról, amelynek választéka, illetve kávéinak különleges aromái biztosan hosszú ideig megmaradnak a vendégek ízlelőbimbóiban;
  • egy exkluzív koktélbárról, amelynek kínálata - és a bartender produkciója - garantáltan elkápráztatja a meghívottakat;
  • vagy egy különleges luxusautóról, amely méltó ennek a rendkívüli napnak a hangulatához, és amelyből kiszállva valóban úgy érezhetitek, hogy ez a nap csakis rólatok szól.

Ezek a megszokott sablonokon némiképp túlmutató extrák nem csak nektek, de a vendégeknek is hozzátesznek majd egy olyan pluszt az élményekhez, amire valószínűleg még évek múlva is emlékeznek majd.

Az esküvői ültetési rend kialakítása a gyakorlatban: kiket ültessetek egy asztalhoz?

Ültetési rend a főasztalnál

A főasztalnál az ifjú páron kívül általában az örömszülők ülnek. Ez akkor jó megoldás, ha  menyasszony és a vőlegény szülei is együtt vannak. Ha azonban bármelyikük elvált, az elváltakat nem szokás egymás mellé ültetni. Ilyenkor akár a két tanút is magatok mellé vehetitek, a szülők pedig a hozzátok legközelebbi vendégasztalnál kapnak helyet.

Persze ezek sem kőbe vésett szabályok, csak rajtatok múlik, ki ül mellettetek a főasztalnál. Ugyanakkor nem érdemes ezt az asztalt túlzsúfolni - arra is van példa, hogy csak ketten ülnek itt. Így biztosan nyugalmasabb lesz számotokra a mikrokörnyezet, és több figyelem jut majd a párotokra.

Esküvői ültetési rend a vendégasztaloknál

A vendégasztalok általános ülésrendjére is az érvényes, ami a főasztaléra: rajtatok múlik, milyen rendezési elvet követtek (ha követtek egyáltalán).

Egy szempont lehet, hogy minél közelebbi hozzátartozókról van szó, annál közelebb kerüljenek a főasztalhoz. Egy másik pedig, hogy minél idősebb korosztályba tartoznak a vendégek, annál távolabb legyenek a zenekartól.

Ez alapján  a főasztaltól a tánctér felé haladva az alábbi ültetési rend lehet az optimális:

  • közeli családtagok,
  • idősebb vendégek,
  • fiatalabb korosztály.

Ültetőkártya, ültetőtábla

Az ültetőkártya több szempontból is jó választás az ültetési rend szempontjából. A vendégek úgy érzik, hogy személy szerint is számítottatok a megjelenésükre. Emellett tökéletesen megjelenítheti az esküvő hangulatát, azáltal, hogy magán viseli a az esküvő dekorációjának stílusjegyeit. Ha például vintage esküvőt rendeztek, a meghívó, a fotófal és az ültetőkártya is legyen vintage stílusú, ami emlékezetes és látványos összhatást eredményez. Az ültetőkártyák sokszor annyira népszerűek, hogy a vendégek magukkal is viszik a lagzi végén.

Az ültetőtábla legalább annyira praktikus, mint az ültetőkártya. Gondoljatok bele: ha az ültetési rend tábla segítségével egy jól látható helyre ki van függesztve, mindenki egyszerűen és gyorsan megtalálhatja a saját helyét. Arról nem is szólva, hogy az ültetőtábla is szervesen illeszkedik az esküvői dekorációba, úgyhogy látványnak sem utolsó.

Jó ötlet az ismeretlenek összeültetése?

Az egyik legkeményebb dió az ültetési rend tervezésekor, hogy keverjük-e össze az egymást nem ismerő résztvevőket, vagy sem.

Az egyik megoldás, hogy az ismerősöket rakjuk egy csoportba, egymás mellé, azonos asztalhoz. Például az egymást jól ismerő rokonságot, a munkatársakat, az egykori iskolatársakat stb. Ennek előnye, hogy biztosan nem lesznek kínos csendek, mindenki oldottan tud beszélgetni. Hátránya viszont a klikkesedés, mert lehet, hogy ezek a zárt körök az este végéig így maradnak (ami persze nem feltétlenül baj).

Ugyanakkor biztosan lesznek olyan vendégek, akik sehová nem tartoznak, tehát az ismerősöket egy csoportba modellt úgysem lehet maximálisan megvalósítani. Ezért vannak, akik eleve keverik a társaságokat. Ilyenkor is lehet úgy vegyíteni az embereket, hogy kettesével, hármasával ültettek egy asztalhoz egy-egy ismeretségi körbe tartozó személyeket. De lehet “atomizáltan” is összeültetni őket, vagyis úgy, hogy minden asztalnál mindenki máshonnan való.


Az előbbi esetben, de az utóbbinál különösen figyeljetek arra, hogy az összeültetett ismerősök, barátok, családtagok között előreláthatólag legyen valamilyen közös pont. Ez lehet a stílusuk, a humoruk, foglalkozásuk, hobbijuk, érdeklődésük stb. Ha különböző társaságokból való vendégeket ültettek össze, ültetéskor vagy közvetlenül utána mindig menjetek oda az adott asztalhoz, és mutassátok be őket egymásnak. Így könnyebben elindul az ismerkedés, a beszélgetés.

Szingliasztal

Az ülésrend esküvő, lakodalom esetében mindig felvet egy örökzöld kérdést: ez pedig a szingliasztal.

A szingliasztal igencsak kétélű fegyver, mert nagyon jól és kevésbé jól is elsülhet. Egyrészt praktikus ötlet, hogy az egyedülálló hölgyek és urak élvezzék egymás társaságát, és uram bocsá’, ismerkedjenek egymással. Mi lehet romantikusabb, mint életünk leendő párjával egy esküvőn összejönni? De ha nem életre szóló párkapcsolat lesz a vége, egy kis flört is tökéletesen illeszkedik egy esküvő hangulatához.

Ha azonban az ismerkedés nem igazán akar beindulni, és a kínos csend válik uralkodóvá, a szingliasztal inkább átok lesz, mint áldás. Az ott ülők pedig a legrosszabb esetben akár úgy is érezhetik, mintha közszemlére lennének téve “páratlanként”.

Ezért a szingliasztal kialakítását alaposan fontoljátok meg: vajon a vendégsereg összetétele, a várható hangulat, és főleg az ehhez az asztalhoz ültetett szinglik szempontjából biztosan megéri felállítani? Ha igen, akkor legyen szingliasztal, de ha nem vagytok benne biztosak, inkább ültessétek a szingliket a többi vendég közé, elszórtan.

Mire kell még odafigyelni az ültetési rend meghatározásánál?

Először megnézzük, mit is jelent az egyre népszerűbb interaktív ültetés. Azután pedig adunk még néhány hasznos tippet az ülésrend kialakításához a lagziban.

Interaktív ültetés

Kreatívan, játékos, interaktív formában is tálalható a vendégek számára, hogy ki hová fog ülni. Lehet például a welcome drink mellé adni egy szerencsesütit, amelynek belsejében, a papírcetlin olvasható a vendégnek szóló asztal száma. Itt az ültetőkártya segítségével már könnyen megtalálja a saját helyét.

A sütiket érdemes megjelölni, például kis, névre szóló zászlócskákkal, hogy mindenki a neki szóló cetlit olvashassa el. Persze a véletlenre is bízhatjátok az ülésrendet. Ez kétségkívül nagyobb móka, de kockázatos, hiszen kérdés, hogy az egymás mellé kerülő vendégek mennyire érzik majd jól magukat egymás társaságában.

Természetesen nem csak szerencsesütivel oldható meg ez a fajta játékosság, a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt. Magától értetődő ugyanakkor, hogy ültetőtáblát ilyenkor nem használunk.

További praktikus tippek az ültetési renddel kapcsolatban

  • Egy kézzel készített rajz sokat segíthet az ültetési rend megtervezésekor.
  • Az asztalok megszámozása nagyon praktikus. Természetesen más motívumokkal is jelölhetitek őket - a legjobb, ha ezek illeszkednek a többi dekorációs elemhez, az esküvő stílusához.
  • Ha nagyobb asztalokat használtok, kevesebb is elég lehet, így növelhető a tánctér mérete. Ez helyszűke esetén lehet mentő megoldás.
  • A legjobb, ha a főasztalról tökéletesen rálátni a tánctérre és a vendégasztalokra.
  • A főasztalt érdemes a mosdótól minél távolabb elhelyezni, vagy ha erre nincs mód, a mosdó bejáratát gazdag dekorációval “álcázni”.
  • A konyha közelében sincs jó helyen, mert a sok jövés-menés zavaró lehet az este folyamán.

Bízunk benne, hogy az  esküvői ültetési rend összeállítása a fentiek figyelembevételével már nem lesz megoldhatatlan folyamat. Természetesen az esküvőszervezők, illetve a helyszín segítségét is kérhetitek, sőt, mindenképpen érdemes bevonni őket a tervezésbe. Mivel azonban a vendégeket csak ti ismeritek, teljes egészében nem bízhatjátok ezt a feladatot másra.